A kaloteszegi Magyargyerőmonostor, Bánffyhunyad szomszédságában a gyönyörűséges Gyalui-havasok lábánál, festői környezetben fekszik. A honfoglalók Kalota nemzetségéből öt észak-erdélyi nemzetség a Gyerőffy, a Kabos, a Kemény, a Mikola és a Radó családok telepedtek le ezen a tájon. A Mikola család 1196-ban építtetett egy családi monostort, mely épület az évszázadok alatt teljesen elpusztult a tatárjárások és pártharcok miatt, egyházi kellékeit, drágaságait széthordták. Kalotaszeg egyik legszebb templomát a tatárjárás után (1242) kezdték építeni a Gyerőffy család adományaiból. Ezért került nevük a község elnevezésébe. Mikola fia, Kemény, a hasonnevű ma is létező Kemény nemzetség őse, amikor látta, hogy az Isten gyermekekkel nem áldja őt meg, őseinek e szent alkotása felé fordult vonzalmával és 1275-ben a Szamoson egy malmot, s az országút mellett két halastavat adományozott a monostornak. Az 1700-as évek elején III. Károly rendeletét követően a templomot lerombolták. Újjáépítésére, a szintén a Kalota nemzetségéből származó Kabos Ferenc jóvoltából kerülhetett sor 1734-ben.
A kőből épült templom a községet körülölelő magaslatok déli oldalán emelkedik a magasba. A templom tornya 4 fiatornyos, melynek rendkívül hegyes és magas toronycsúcsa 1770-ben készült. Külső déli falán található a régió egyetlen napórája és egy különleges hármas szoborcsoport, mely valószínű a tatárjárás előtti templomból maradt meg. A napóra alatt baloldalon sárkányölő Szent György domborműve található. Középen egymásnak hátat fordítva két fekvő oroszlán között egy megrongálódott emberfej. Ez a faragvány valószínűleg egy római halotti emlékművön lehetett hajdanán. Jobboldalt két kígyót szoptató, vastag hajfonatú, magyaros öltözetű, madártestű asszony domborműve látható. A mű régiségére az is utal, hogy a kereszténység felvétele előtt a kígyót szent állatként tisztelték.
A hajó déli oldalán öt ablak van, melyek közül a legnyugatibb egy fél ablakhosszal magasabban áll a többinél, mert az, az egykoron itt állott karzat megvilágítására szolgált. Ezek az ablakok mind körívesek. Látható egy díszesen tagozott kerék-ablak, mely Szent-Katalin kerekének is neveztek. A nyugat külső kapu felett leveles oromdísz látható, középen kereszttel. A hajónak déli oldalán is van bejárat, de ez lényegesen egyszerűbb a nyugati oldal kapujához képest. A díszítmények nagy része a román építészet sajátosságai, noha már annak későbbi korából valók. Nyugati oldala elé ikertornyokat építettek szintén terméskőből, sőt szögleteiken faragott kövekkel. E tornyok négyoldalúak voltak, ezekből az éjszak-nyugati az, amely még áll. Derekán párkányzat fut körül. A torony és a hajó építészeti stílusa egészen eltérő. A hossz szentély nyolcszög három oldalával záródik, melyet kívülről párkányos fali támaszok vesznek körül. A szentély három ablaka még megmaradt úgynevezett halhólyag idomokat mutatják, melyek a csúcsíves építészet utolsó korszakát jelölik. Benn a szentély éjszaki falában látható egy kis fülke, a hajdani úgynevezett szentségház, mely egykor szintén faragványokkal volt díszítve. Az egyház alatt kétségkívül sírbolt vagy altemplom létezett egykor, s ennek félköríves ajtaja látszik némileg a déli bejárástól keletre. A templom cintermében található a falu egykori református lelkészének, Hory Farkasnak (1813-1872) a sírja, akinek leánya, Etelka később ”Kalotaszeg nagyasszonya” lett.
A templombelsőt kék írásos és fehér vagdalásos varrottasokba „öltöztette” a falu lakossága. Kazettás mennyezetét, a padokat, a karzatot Umling Lőrinc festette. Felirata szerint: „Finta Ilona tsináltatott 1787-ben”. Az úrasztalt is Umling Lőrinc készítette 1758-ban, rajta köralakban elhelyezett felirat: „Ezen asztalt tsináltatta Török András Istentől vett javaiból 1758-ban.” A szószéket Sípos Dávid kőszobrász faragta 1742-ben.
Mellvédjén a sok családra szétágazó nemzetség közös címere látható. A hangvetőn a vérével kicsinyeit tápláló pelikán a református egyházat jelképezi. Említést érdemelnek még a barnára festett padok és karzatmellvédek festett tulipán és rózsamotívumai, valamint a jellemző fehérre festett tartógerendákon található fekete szőlő és madár ábrák.
A műemléktemplom szomszédságában található parókiát, a Kós Károly örökségét folytató Anthony Gall ausztráliai építész tervezte, aki egyébként egy kétnyelvű angol-magyar, gazdagon illusztrált könyvet is írt a neves építész munkásságáról.
